írta: NICK REMSEN
A mai este jelentős lépést jelentett a Rag & Bone fejlődésében. Ez volt az első kifutóshow, amelyben Marcus Wainwright, a tervező, és immár egyetlen vezérigazgató is meghajolt egyedül. David Neville, akivel Wainwright 14 évvel ezelőtt társalapította a kiadót, az év elején lemondott a cégnél betöltött pozíciójáról. Az estén a Rag & Bone nyolc illatú, október közepén landoló illatbemutatója is szerepelt.
A tavalyi szezonhoz hasonlóan a Rag & Bone tavaszi férfi és női kollekciói is párhuzamosan mutatkoztak be. Ezúttal egy töprengő technikai produkcióban léptek fel, amely elágazó és pixeles vetítéseket és egy Thom Yorke-számhoz rögzített partitúrát tartalmazott. Eleinte a készlet némileg nem illett a ruházathoz, legalábbis a férfiak oldalán – a nehéz fekete palettát leszámítva a felállás viszonylag egyszerű volt, bár talán kissé áramvonalasabb és korcsolyaközpontúbb, mint a de facto Rag & Bone ütem. De Wainwright mondott valamit, ami elgondolkodtatta a szemlélőt: „Arról van szó, hogy megpróbáljuk kicsavarni azt a kissé klisés amerikai ruhát, amitől talán mindenki rosszul lett. . . a preppy, az evezési stílus . . . Látni akartam, hogyan tudjuk ezt az ötletet kiforgatni.”
Ami megnyilvánult, az egy munkaruha-utcai ruházat hibrid volt, amely tele van olyan városi stílusban díszített alapelemekkel, mint a frottír melegítőruhák és a finom gyémánt logókkal ellátott lo-fi fekete baseballsapkák, amelyeket a Rag & Bone diszkréten használ. Wainwright azt mondta, hogy mindez a márka alapelveihez igazodik – szabás, használati viselet, műszaki ruhák, katonai ruhák –, ami sikerült is, és időnként nagyon jól sikerült, de más pillanatokban el kellett töprengeni: mi ez? Pontosan, ez garantálja a pár száz dolláromat egy pár lompos chino-ra vagy egy nyakú pulóverre? Mi az extra ösztönzés, hogy ezt válassza egy zsúfolt kortárs piacon? Némelyik férfikollekciónak több markolásra, inkább meggyőző indokra volt szüksége, hogy mögé kerüljön.